Erőszakmentes kommunikáció

Tudni kimondani azt, hogy hogy is vagyok valójában, őszintén, önmagam és a másik elmarasztalása nélkül, a legtöbbünk számára kihívás lehet.

Valljuk be, sokkal precízebben tudjuk kifejezni azt, hogy „ki milyen”, vagy hogy „kivel mi a gond” (magunkat is beleértve), mint azt, hogy épp mi él a szívünkben és mit szeretnénk?!

Ugyan ezzel az ítélkező megfogalmazással tűnhet úgy, hogy  a valóságról beszélünk - mert ezt szoktuk meg –  és talán könnyedebbé teszi számunkra a nemtetszésünk kinyilvánítását, ugyanakkor az élethez – számomra legalábbis -  a leglényegesebb dolog marad ki belőle – A KAPCSOLÓDÁS, önmagammal és a másikkal.  Arra vágyunk, hogy meghalljanak bennünket, megértsenek bennünket és támogatást kapjunk, azaz kapcsolódjunk – (és meghalljuk-, megértsük- és támogassuk magunkat-, azaz kapcsolódjunk önmagunkkal) , mégis erre egy olyan életet-gátló, folyamatosan önmagunkat és a másikat bíráló gondolkodást és kommunikációt használunk, amely szinte lehetetlenné teszi, hogy ezeket megkapjuk!

Tapasztalásom – mert jól megtanultam ezt a nyelvezetet (Marshall Rosenberg ezt a Sakál nyelvnek nevezte el) -, hogy az ez szerinti gondolkodásunk mögött erőteljes feszültség is meghúzódik, ha az időben nincs "átalakítva", így csak idő kérdése, hogy hol és hogyan „robban”, vagy elnyomva, milyen károkat okoz bennünk, arról nem is beszélve, hogy eltávolodást okoz a kapcsolatainkban...

A feszültségünk mögötti valódi ok az, hogy  a bennünk jelentkező ÉLET, azaz az aktuális szükségletünk, nem kerül megnevezésre és így feltöltésre sincs lehetőségünk...  nem vagyunk kapcsolatban ezzel a valódi okkal – magával az Élettel.

Azt hisszük, hogy a másik az oka a mi feszültségünknek,  így tehetetlenek maradunk. A másikat ugyan erőszakkal (dühhel, manipulációval, zsarolással) rávehetjük arra, hogy megcsinálja, amit mi szeretnénk, ám hosszú távon ennek BIZTOSAN mi is megfizetjük az árát! Elveszítjük a másik együttérzését és bizalmát, hogy szívből, szeretetből és meggyőződésből járuljon hozzá az életünkhöz. Sérül a kapcsolat, így mindenképp sérülök én is.

...és elvesztve a kapcsolódást önmagunkkal, már azt sem tudjuk, hogy mi magunk mit tehetünk önmagunkért, hogy a bennünk lévő ÉLETET támogassuk. Ilyenkor elindul egy belső „ördögi kör”, önbüntetés- bűntudat, szégyen, depresszió formájában...

Az Erőszakmentes kommunikáció (EMK),- vagy ahogy azt Marshall Rosenberg a ZSIRÁF-nyelvnek nevezte el,- abban segít, hogy ezt a „tehetetlenségünket” segítse feloldani  az ÉLET szolgálatának irányába. Hogy megtanuljunk valóban kérni, a követelés helyett és megtanuljuk önmagunkkal is együttérezni, jobban szeretni és támogatni önmagunkat.

Kimondani, azt, hogy „feszült vagyok, mert megértésre vágyom, szívesen megtennéd, hogy...?” első hallásra félelmetesnek tűnhet, ám gyakorolva és kimondva végtelenül felszabadító!

Biztos mindannyiunk számára ismerős a „Császár új ruhája” mese, ahol a gyermek kimondja, hogy „de hisz nincs is a császáron ruha!”... és végre mindenki megkönnyebbül... „ahh, jól láttam, nem vagyok „buta”...”. Senki nem merte ezt felvállalni, de az „ártatlanság”- ahogy a mesében írják - igen.  Ugyanezt az „ártatlanságot” (vagy sebezhetőségünket, ahogy Marshall Rosenberg nevezi) hívjuk segítségül és tulajdonképpen térünk vissza az eredeti, természetes állapotunkhoz. Mert ez a természetes állapotunk – a fentit csak jól megtanultuk.

Valami ilyesmi történik, történhet ezáltal a mindennapos kapcsolódásainkban, mint a mesében:

• megkönnyebbülünk, mert a lényegről beszélünk,
• hatékonyabbá válunk , mert a megoldásokra fókuszálunk,
• azokat a megoldásokat keressük, amelyben mindenki szükségletei kielégülnek, a félelemtől, bűntudattól vezérelt helyett,  
• letisztulnak a kapcsolataink, egyszerűsödik az életünk, tudni fogjuk, hogy kivel tudunk és szeretnénk  együttműködni és kivel nem, vagy hogyan másképp,
• növekszik az együttérzésünk (tudományosan az  EQ-nk)
• Valódi kapcsolódások jönnek létre, valódi támogatással, megértéssel, szeretettel...

A mindennapokban általánosságban a felelősség hárítása a:

• Védekezés,
• Támadás,

(azaz a saját sebezhetőségem fel nem vállalása, a pillanatnyi ÉLETtel való kapcsolódásom- és együttérzésem hiánya)

A felelősség vállalása az EMk segítségével a gondolkodásunkban és kommunikációnkban röviden így néz ki:

• Amikor ezt hallom/látom,  ..... érzem magam (pl. csalódottnak), mert több .... (pl. megértésre) van szükségem, megtennéd, hogy... (elmodanád, hogy mit hallottál)?
• Amikor ezt mondod, .... érzed magad (pl. tanácstalannak), mert több .... (pl. tisztánlátásra) lenne szükséged és szeretnéd, ha.... (elmondanám én hogy éltem meg a tegnap estét)?

Ezt tanuljuk és gyakoroljuk a képzéseken belül!

Szeretettel látlak Téged is valamely képzésemen!

Éva